Kínai aranytőzsde indult

Nemzetközi aranytőzsde kezdte meg működését a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben, amely az első, külföldiek számára is kereskedési lehetőséget adó aranypiac.

A kereskedésben a többi között részt vesz a svájci UBS bank, a brit HSBC, az amerikai Goldman Sachs és a brit Standard Chartered is. A legkisebb üzlet 100 gramm aranyra köthető, de egy kilogrammos és 12,5 kilogrammos tételekkel is lehet kereskedni. Ami különösen fontos és izgalmas, az az, hogy a tőzsdén forgalmazott termékeket nem dollárban, hanem jüanban számolják el, ezzel is segítve a kínai fizetőeszköz nemzetközivé válását.

A tőzsde megnyitásával Kínának, a világ legnagyobb aranyfogyasztójaként és -kitermelőjeként nagyobb beleszólása lehet az árak alakításába, amely azért a nagyobb, megszokott piacokon, New Yorkban és Londonban alakul ki. Későbbt a kereskedést ezüstre és palládiumra is kiterjesztik.

A tőzsde a várakozások szerint az arany kínai importját is fellendíti, az országba szállítható nemesfém központilag szabályozott mennyiségi korlátozását ugyanakkor egyelőre nem enyhíti. Kína 2013 óta a világ legnagyobb aranyfogyasztója: a kereslet tavaly 1176 tonnát tett ki. A kelet-ázsiai ország termelői oldalon szintén világelső: a kitermelés tavaly a 428 tonnát is meghaladta.

Forrás: napigazdasag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük