Miért esik az arany ára? Mi várható?

2015.július 20-án jelentős áresés bontakozott ki az arany piacán. Milyen okok váltották ki ezt az áresést? Hol lehet a mélypont és mi várható a közeljövőben?

Arany befektetés és üzleti lehetőség. MLM hálózat, pénzkereset.Tegnap 1088 dollárra zuhant az ázsiai kereskedésben az arany unciánkénti ára, ilyen olcsó 2010 márciusában volt utoljára a nemesfém.

Az esés igazából már pénteken megindult a New York-i kereskedés során és a hétvége csak rontott a befektetők hangulatán, mert hétfőn aztán az áresés már komoly méreteket öltött. Az árfolyam áttörte a fontosnak tartott 1130 dolláros támaszt, amely korábban már többször megállította az ár esését. Újdonság a mostani „történetben”, hogy az eseményeket már nem egyértelműen az amerikai tőzsde kereskedése, hanem az egyre jelentősebbé váló sanghaji aranytőzsdén megindult zuhanás határozta meg.

Az áresés közvetlen kiváltója több elemző szerint is a kínai jegybank bejelentése volt, amelyben nyilvánosságra hozta aranykészlete nagyságát. Míg a „meghatározó nyugati” jegybankok általában havonta publikálják ezt az adatot, a kínaiak utoljára 2009-ben számoltak be arról, hogy mennyi aranyuk van. Most kiderült, hogy az elemzői és befektetői becslések optimisták voltak – a most publikált adatokból látszik, hogy az utóbbi hat évben lényegesen kevesebb aranyat vásárolt a kínai jegybank, átlagosan mintegy évi száz tonnás vásárlásra került sor. Mivel Kína a világ legjelentősebb aranytermelője, és Indiával együtt a legnagyobb felhasználója, az adat nagy jelentőséggel bírt a piaci áralakulást tekintve, hiszen előzetesen kétszer akkora készlet bejelentését várták.

Milyen okok idézték elő a mostani áresést?

A jelenlegi helyzet azért ennél bonyolultabb, nem csak a jegybanki aranykészlet adat hatott az ár mostani alakulására. Látnunk kell, hogy a mostani görög válság már nem jelentett akkora sokkot a pénzpiacok számára, mint a legutóbbi, így az arany áremelkedéséhez ez a piaci esemény nem tudott elegendő „muníciót” szolgáltatni – főleg, hogy a megegyezés valamilyen formában azért csak létre is jött. Egyéb arany áremelkedés irányába mutató eseményt nem is tudok bemutatni, minden az arany áresése irányába mutatott az utóbbi időben.

A legfontosabb tényező az arany megítélésénél az inflációs várakozások, amelyek régóta nem látott mélységben tartózkodnak, tehát nincs a befektetőkben semmilyen késztetés arra, hogy az infláció elől az aranyba menekítsék a pénzüket.
Szintén az arany sírját ásta a dollár legutóbbi komoly erősödése, hiszen azért az arany árára még mindig nagy hatást gyakorol a dollár árfolyamának alakulása, mivel ebben a devizában zajlik a kereskedés nagy része. A folyamatosan javulást mutató amerikai makroadatok is az arany ellen dolgoznak, és a legutóbbi Fed bejelentés is szerepet játszott az arany áresésében. Bejelentették, hogy még idén megkezdik a jegybanki kamat emelését, ami az arany szempontjából nagyon kedvezőtlen hír, hiszen az arany inkább csökkenő és meghatározóan alacsony kamatkörnyezetben teljesít jobban.

A kereskedés meghatározó szereplői léptek…

Nem ez az első alkalom, amikor a piacnak egy meghatározó kereskedő eladásainak hatalmas volumene adja meg a kegyelemdöfést – most is ez történt. A Marketwatch szerint egy nagy alap eladásai állhattak a mostani áresés hátterében. A legtöbb szereplő pedig követi a trendet, nem is beszélve az előre beállított kereskedési pozíciókról és automatizált kereskedési rendszerek turbulenciát erősítő hatásáról.

A sanghaji aranytőzsde élre tör

A mostani áresés kapcsán még egy fontos eseményre fel kell figyelnünk. Az amerikai Comexen megnövekedett aktivitás után a sanghaji aranytőzsdén is jelentős forgalom emelkedés mutatkozott, amit azért fontos megjegyeznünk, mert ez a tőzsde az elmúlt években a világ legnagyobb forgalmú aranypiacává nőtte ki magát, és az áresés beindulásával hárommillió kontraktusnyi forgalmat regisztráltak itt a pénteki 27 ezerrel és a júliusi átlag 30 ezer kontraktussal szemben. Egy ideje várható volt az amerikai piac térvesztése, de úgy tűnik, hogy ez a folyamat gyorsabb a korábban vártnál.

Mi várható az arany áralakulásánál? >>> (Olvassa el a cikk folytatását.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük