Az elmúlt 10-20 évben a globalizáció, az innováció és az adócsökkentések is erőteljes árleszorító hatással bírtak, és közrejátszottak abban, hogy az amerikai fogyasztói árindex alacsonyan, maradt, a Fed pedig deflációtól félve tartósan rendkívül laza monetáris politikát folytatott.
Azonban az infláció és a defláció felületes értelmezése miatt egészségtelen pénzügyi ösztönzőrendszer alakult ki extrém olcsó hitelekkel és negatív kötvényhozamokkal, az eszközárinfláció – valamint a fel nem ismert fogyasztói infláció – következtében súlyosbodott a társadalom vagyoni és életszínvonalbeli kettészakadása.
A mai közgazdasági gondolkodás két jelenséget erősen félreértelmez. Inflációnak tekinti a pénz értékváltozásától független árváltozásokat (pl. tavaszi fagy miatt drága cseresznye, adóemelés miatt magasabb árak, öbölháború miatt drága olaj), ugyanakkor nem tekinti inflációnak a fogyasztási cikkek piacán kívüli áremelkedéseket (pl. részvényárfolyamok emelkedése), akkor sem, amikor azokat egyértelműen a pénz értékvesztése, azaz inflálódása okozza. Inflációs félelmek által vezérelve a jegybankok indokolatlan esetekben is szigorítanak, és ezzel padlóra tudják küldeni az áremelkedések miatt egyébként is meggyengült gazdaságokat.
Ugyanakkor viszont nem állítják meg a pénzmennyiség bővülését egyértelmű infláció ellenére sem olyan esetekben, mint amilyen pl. az elmúlt 10 év eszközár inflációja (részvénypiaci, kötvénypiaci, ingatlanpiaci áremelkedése) volt.
Mi a helyzet a deflációval?
Míg az infláció a pénz értékvesztése és az abból eredő áremelkedés, a defláció az elégtelen mennyiségű pénz miatt a pénz felértékelődése és a felértékelődés következtében az adott pénzben mért árak csökkenése. A deflációt okozhatja a túl szigorú monetáris politika, a pénz forgási sebességének hirtelen lassulása, a rugalmatlan bankrendszer, vagy akár a gyors tőkekiáramlás egy országból. A deflációt azért tartja károsnak a pénzügytudomány, mert az elégtelen mennyiségű pénz lassítja a gazdasági folyamatokat, a csökkenő árak a vásárlási döntések elhalasztására késztetik a gazdasági szereplőket, tehát lassítja a gazdaságot.
Valójában nem defláció az, amikor nem a pénz értékváltozása áll az árváltozás mögött, amikor a kedvező időjárás miatti bő termés következtében válnak olcsóbbá a mezőgazdasági termékek, adócsökkentés miatt csökkennek az árak, műszaki vagy üzleti innovációk javítják a termelés hatékonyságát, és ez áll az árcsökkenés mögött. Ilyen az is, amikor a globális kereskedelemnek és globális termelési rendszereknek köszönhető az árcsökkenés.
Ezek nem monetáris jelenségek, nem az elégtelen pénzmennyiség és nem a pénz értékváltozása áll mögöttük, nem szabadna őket deflációnak neveznünk. Mivel ezek nem monetáris jelenségek, a jegybanknak nincs közvetlen teendője velük (nem is igazán tud mit kezdeni velük), a csökkenő árak ellenére nem indokolt lazítania, kamatot csökkentenie vagy a kamatokat alacsonyan tartania, és ezáltal növelni vagy fenntartani a pénzbőséget.
A félreértett defláció inflációhoz vezet
Az elmúlt 10-20 évben a globalizáció, az innováció és az adócsökkentések is erőteljes árleszorító hatással bírtak, és közrejátszottak abban, hogy az amerikai fogyasztói árindex alacsonyan, a Fed által megcélzott szint alatt maradt, a Fed pedig deflációtól félve tartósan rendkívül laza monetáris politikát folytatott.
Mindez rendkívüli és indokolatlan pénzbőséghez vezetett, amely a tőzsdék és ingatlan piacok rendkívüli áremelkedését hozta el.
Ezeket a folyamatokat megértheti és előnyére fordíthatja a tőzsde tanfolyamunkon megszerzett tudással.
A befektetők, pénzpiaci szereplők jól érzékelik a pénztöbblet miatt bekövetkező veszélyeket és olyan reál eszközöket keresnek, amelyek a körülményeket tekintve hozamot képesek termelni és értékállóbbak mint a pénzben tartott “érték”. Ilyen elsősorban az arany.
Amennyiben a fenti folyamatokat megértette és ennek ismeretében keres megfelelő befektetési megoldásokat, akkor keressen meg.
dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850.
Forrás: Gajdics Attila (Accorde Alapkezelő) cikke alapján